A három szlovákiai autógyárban 2015-ben több mint 1 millió 38 ezer gépkocsi készült, 3 százalékkal több, mint 2014-ben, így újabb rekord született az ágazatban.
A trend alapján Szlovákiának jó esélye van arra, hogy 2016-ban megőrizze világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban. A szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) adatai szerint ez a szám 2015-ben 184 darabra emelkedett ezer lakosra számítva, míg egy évvel korábban 179 volt.
Tavaly a Volkswagen Slovakia üzemének gyártósorain több mint 397 ezer, a KIA Motors Slovakia üzemében több mint 338 ezer, a PSA Peugeot Citroen nagyszombati gyárában több mint 303 ezer darab autó készült. A bővülés a nagyszombati PSA esetében volt a leggyorsabb ütemű, 18,7 százalék, míg a KIA 4, a pozsonyi Volkswagenben pedig közel 1 százalékkal növelte termelését.
A nagyszombati PSA ez évi terveiben eredetileg 290 ezer kocsi gyártása szerepelt, ám ezt a megrendelések magas számára való tekintettel 315 ezerre módosították. A zsolnai KIA sajtóosztályának közlése szerint idén a tavalyihoz hasonló számú gépkocsi gyártását tervezik. Figyelembe véve azonban, hogy a cég szlovákiai üzemének indulása óta minden évben sikerült megdöntenie az előző évi gyártási rekordot, feltételezhető, hogy ez a sorozat az idén sem szakad meg. A pozsonyi Volkswagen nem hozza nyilvánosságra gyártási terveit, ám a korábbi évek statisztikái az általuk gyártott gépkocsik számának emelkedését valószínűsítik.
Szlovákiában az autóipar az elmúlt másfél-két évtizedben egyértelműen a gazdaság legjelentősebb húzóágazatává vált. Tavaly a szlovák autóipar közvetlenül már 80 ezer embert foglalkoztatott, közvetve pedig több mint 200 ezer embernek adott munkát. Az autóipari ágazat termelése 2015-ben a szlovák GDP több mint 12 százalékát a szlovák ipar teljesítményének 44 százalékát adta, az ipari exportban 35, a teljes kivitelben 26 százalékkal részesült tavaly.
Bár egyes elemzői vélemények szerint az autóipar a gazdaságon belüli ilyen magas részesedése nem csekély kockázati tényező, már most tudni lehet, hogy az ágazat részesedése az ipari teljesítményen belül tovább nő. Ennek egyik fő mozgatórúgója a Jaguar Land Rover új szlovákiai gyára, amely a tervek szerint 2018-ban kezdi meg a termelést.
A leendő negyedik szlovákiai autógyár, Nyitra mellett építendő üzeméről tavaly decemberben írták alá a beruházási szerződést a brit autómárka és a szlovák kormány vezető képviselői. A Jaguar Land Rover új üzemének gyártósorain a tervek szerint már az első évben 150 ezer gépkocsi készül majd.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az