A müncheni székhelyű konszern, amely az orvosi képalkotó eszközöktől kezdve a szélerőmű-generátorokon át a vasúti szerelvényekig sok terméket gyárt, szerdán azt közölte, hogy a negyedévben az adózott eredménye 7 százalékkal, 2,4 milliárd euróra emelkedett. Szakértők gyengébb adatra, 2,24 milliárd euróra számítottak.
A Siemens árbevétele 4 százalékkal, 20,94 milliárd euróra emelkedett, rendelésállományának értéke pedig 6 százalékkal, 23,61 milliárd euróra nőtt.
Kapcsolódó
A cég szerdán megerősítette folyó pénzügyi évére vonatkozó részvényarányos profit-előrejelzését, továbbra is 6,30-7 eurót vár.
A Magyarországon is érdekelt vállalat az előző üzleti év végén világszerte 379 ezer embert foglalkoztatott, többségüket, 262 ezer embert Németországon kívül.
A Commerzbank negyedéve viszont rosszabban sikerült a német cégek közül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói