Németország második legnagyobb bankja szerdán azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban az adózott eredménye 120 millió euró lett, valamivel magasabb a szakértők által várt 115 millió eurónál. A bank tavalyi negyedéves profitja 262 millió euró volt.
A Commerzbank negyedéves bevétele is csökkent, 2,156 milliárd euróra a tavalyi első negyedévi 2,217 milliárd euróról.
Kapcsolódó
A negyedéves adatokat mintegy két héttel azután hozták nyilvánosságra, hogy bejelentették: nem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank. A pénzintézetek ezt azzal indokolták, hogy a német bankrendszeren belüli konszolidáció nem eredményezne "elegendő többletértéket", nem jelentene nagyobb és fenntarthatóbb jövedelmezőséget a részvényeseknek, és jobb szolgáltatásokat az ügyfeleknek.
Korábban tárgyalások folytak arról, hogy a Commerzbank és a Deutsche Bank egyesülhet, de végül ez nem valósul meg a közeli jövőben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy