A csütörtökön közölt gyorsjelentés alapján a Siemens 17,44 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el pénzügyi éve negyedik, 2021 július-szeptemberi negyedévében, ami 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 14,81 milliárd eurót. A bevétel árfolyamkiigazítással, összehasonlítható alapon 10 százalékkal emelkedett.
A működési eredmény 30 százalékkal, 2,18 milliárd euróra emelkedett. A nettó nyereség 1,33 milliárd euró lett, ami viszont 29 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,88 milliárd eurónál. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 1,43 euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,17 euróról.
Elemzők 16,78 milliárd eurós bevétel mellett részvényenként 1,46 eurós nyereségre számítottak.
A negyedév folyamán 19,1 milliárd euró értékben kapott megrendeléseket a Siemens, 26 százalékkal többet az egy évvel korábbi 15,1 milliárd eurónál.
A 2021-es pénzügyi évben a vállalat értékesítési árbevétele 13 százalékkal, 62,26 milliárd euróra, működési eredménye 23 százalékkal, 9,1 milliárd euróra, nettó nyeresége pedig 59 százalékkal, 6,7 milliárd euróra ugrott. Az egy részvényre jutó nyereség 54 százalékkal, 7,68 euróra emelkedett. A megrendelések értéke 23 százalékkal, 71,38 milliárd euróra nőtt.
A Siemensnek ez volt az első teljes üzleti éve a veszteséges energiaüzletág kiszervezésével létrehozott vállalat, a Siemens Energy nélkül. A frankfurti tőzsdére tavaly ősszel bevezetett, gázturbinákat és energiaátvivő rendszereket gyártó vállalatban kisebbségi részesedése van az anyavállalat Siemens AG-nek.
A Siemens Energy 2020-as leválasztását követően az anyavállalat bejelentette, hogy innentől kezdve a digitális technológiára összpontosít, elsősorban az ipari, infrastrukturális, szállítási és egészségügyi területre koncentrál.
Roland Busch, a vállalat vezérigazgatója, aki februárban vette át a vezetést Joe Kaesertől, "egy nagyon sikeres kezdetnek" nevezte az eredményeket, és közölte, hogy nagyon bízik abban, hogy a lendület jövőre is fennmarad. Ezzel együtt a friss előrejelzés szerint a bevétel már lassabban, 5 százalék körüli mértékben növekedhet jövőre.
A Siemens AG 2,92 százalékos pluszban, 151,08 eurón zárta a kereskedést csütörtökön a frankfurti tőzsdén. Az utóbbi 52 hétben 108,90 és 152,41 euró között mozgott az árfolyam. A vállalat piaci tőkeértéke meghaladja a 120 milliárd eurót.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál