A Saudi Aramco azt közölte, hogy tavalyi adózott eredménye 49 milliárd dollárra zuhant az egy évvel korábbi 88,2 milliárd dollárról. Elemzők nagyobb, 51 milliárd dollár körüli profitra számítottak. Az olajtermelése és -tartaléka alapján a világ vezető olajcége ugyanakkor jelezte, hogy a tavalyi nyereségcsökkenés ellenére a részvényeseinek tett ígéretének megfelelően az egy év alatt negyedévente kifizetésre kerülő osztalék összege 75 milliárd dollár lesz.
A tavaly romló piaci feltételek, valamint a termelő szempontjából kedvezőtlenül alakuló olajár miatt a társaság tőkeberuházásainak értéke 27 milliárd dollárra csökkent a 2019. évi 33 milliárd dollárról. Az idén mintegy 35 milliárd dollár tőkeberuházást tervez a cég, ami jócskán elmarad a korábban tervezett 4-45 milliárd dollártól.
A Saudi Aramco a világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalata: a kutatás és kitermelés (upstream) üzletágat Szaúd-Arábiában működteti, míg a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletága globális kiterjedtségű. A dahráni székhelyű vállalat tavaly napi átlagban 9,2 millió hordó kőolaj-egyenértékű szénhidrogént termelt ki az egy évvel korábbi 13,2 millió hordó után.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona