Az illetékes brit fellebbviteli bíróság helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletét, amely szerint - néhány hasonlóság ellenére - a Samsung nem sértette meg az Apple érintőképernyős technológiai funkciókkal kapcsolatos szabadalmait.
Ezzel Európában lezárult az ügy a két cég között, a bírósági döntés az egész kontinensre érvényes. A Samsung üdvözölte, az Apple nem kommentálta a döntést.
A Samsung és az Apple váltakozva nyeri meg és veszíti el a világszerte egymás ellen indított szabadalmi pereket, amióta a kaliforniai cég termékei "szolgai lemásolásával" vádolta meg a dél-koreai vállalatot.
A táblagépek piacán az Apple az egyeduralkodó: a második negyedévben piaci részesedése 70 százalékra (25 millió készülékből 17 millió) rúgott, míg elsőszámú riválisa mindössze 2,4 millió táblagépet adott el. Az okostelefonok esetében fordított a helyzet: vezet a Samsung, amely 50,1 millió darabot értékesített, míg az Apple mintegy 26 millió készülékkel a második helyen áll.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön