Az amerikai üdítő- és chipsgyártó cég kedden közzétett beszámolója szerint az adózott eredménye 2,035 milliárd dollár, részvényenként 1,44 dollár volt a június 15-ével végződött három hónapban, ami 11,8 százalékkal, illetve 12,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 1,82 milliárd dollárt, részvényarányosan 1,28 dollárt - írta az MTI.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,54 dollár lett, nagyobb a szakértők által várt 1,50 dollárnál.
A PepsiCo bevétele 16,449 milliárd dollárt tett ki, éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt. Elemzők ennél kisebb bevételre, 16,43 milliárd dollárra számítottak.
Az üdítőitalokból több bevétel folyt be annak nyomán, hogy a vállalat megváltoztatta csomagolási stratégiáját. Kisebb dobozokba tölti az üdítőitalokat, amivel nőtt a haszonkulcsa, ráadásul újabb fogyasztókat vonzott magához, az egészségtudatos fogyasztókat, akik időnként engednek a csábításnak, de hosszú távon inkább egészséges ételeket, italokat fogyasztanak.
Azóta, hogy tavaly októberben a spanyol Ramón Laguarta vette át a Pepsico elnök-vezérigazgatói tisztségét, többet fordítanak reklámokra és a terjesztési hálózatokra, új termékeket vezettek be és megváltoztatták a kiszerelést.
A vállalat eredményeit azonban bizonyos fokú szkepticizmussal fogadták a befektetők, nem tetszett nekik az, hogy a Pepsico árat emelt a kisebb üdítős dobozokért cserébe. Hiába verte meg minden soron az elemzői várakozásokat, a Pepsico árfolyama csökkenésre váltott, és zárás előtt két órával 1,28 százalékos mínuszban, 130,86 dolláron forgott a New York-i tőzsdén. Az egy évvel ezelőtti értékéhez képest majdnem 21 százalékkal nőtt a Pepsico árfolyama.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?