A Renault a következő 12 hónapban újrakezdené az egyesülésről szóló tárgyalásokat a japán Nissannal, s ezután a következő célpont a Fiat-Chrysler csoport lehetne - írja a francia csoport terveit ismerő forrásokra hivatkozva a Financial Times. Ezek a tervek azt mutatják, hogy a francia csoport stratégiája új irányba fordul, miután a Carlos Ghosn-t a Renault korábbi vezérigazgatóját illetve a Nissan elnökét tavaly novemberben Tokióban letartóztatták pénzügyi visszaélések vádjával. A korábbi vezető azóta is tagadja az összes vádat.
A francia és a japán fél álláspontja is az volt eddig hivatalosan, hogy az együttműködésüket szeretnék tökéletesen működővé fejleszteni, mielőtt elkezdenék átalakítani tőkeszerkezetüket. Azonban a három autógyár (Renault, Nissan és Mitsubishi) vezetőiből álló testület felállítása után egyre többen gondolják reálisnak azt, hogy az autógyárak egyesülésének ügyében előrelépés következhet. Ha megtörténne a Renault-Nissan összeolvadás, akkor megindulhat a harc a Toyotával és a Volkswagennel szemben a világ legnagyobb autógyártójának címéért.
Kapcsolódó
A lap szerint Ghosn idejében már a Renault részéről már történtek egyeztetések a Fiat-Chryslerrel az ügyben, azonban akkor a francia kormány megvétózta a tervet.
A Fiat-Chrysler (FCA) eközben maga aktívan keresi az együttműködési lehetőségeket, állítólag a cég elnöke, John Elkam már számos találkozón részt vett a versenytárs cégek vezetőivel, többek között a francia PSA-éval is. Emiatt a lapnak nyilatkozó források szerint lehet, hogy az FCA már megtalálja partnerét, mialatt a Renault és a Nissan saját belső ügyeikkel és az integráció elmélyítésével lesz elfoglalva.

Az FCA jelenleg 5 millió körüli személygépjárművet ad el évente, azonban hozzá tartozik az Alfa Romeo márka is, és piaci kapitalizációja jelenleg 20 milliárd euró között van. A Renault, a Nissan és a Mitsubishi együttes piaci értéke a mostani árakon 50 milliárd euró körüli.
A konszolidációs terveken kívül a három nagy, az együttműködésben résztvevő cég, a Nissan, a Renault és a Mitsubishi a korábbi bejelentések szerint idén év végéig ismerteti új középtávú stratégiáját. E szerint a tervekben az szerepelhet, hogy együttes értékesítési volumenüket 2022-ig évi 14 millió darabra növelik. Ugyanakkor várhatóan egyelőre pihentetik azokat a megtakarítási terveket, amelyekkel 2022-ig összesen évi 10 milliárd eurónyi költségcsökkentést szerettek volna elérni.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat