Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan-Renault járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak - döntött kedden a bíróság Tokióban.
Ghosnnak egymilliárd jen (mintegy 2,5 milliárd forint) óvadékot kell letennie. Az ügyészség fellebbezhet a szabadlábra helyezés ellen, de ha a bíróság elutasítja, akkor a volt cégvezér még kedden kijöhet a börtönből, ahol novemberi letartóztatása óta tartják fogva. Ghosnot, aki összeesküvés áldozatának tartja magát, három bűncselekménnyel vádolják. Kettő azzal függ össze, hogy a valósnál jóval kevesebb javadalmazást tüntetett fel nyolc éven át a Nissan jelentéseiben, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy privát vagyonkezelő cégének veszteségeit a Nissannal számoltatta el. Ghosn teljesen ártatlannak tartja magát.
Kapcsolódó
A japán bíróság korábban kétszer is megtagadta, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék a posztjáról elmozdított cégvezért, mert attól tartottak, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg, vagy elszökhet az országból. Ezt követően új jogászcsapatot fogadott fel, akiknek sikerült elérniük, hogy Carlos Ghosn szabadlábra kerüljön - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat