Több éves visszaesés után az olajiparban ismét megindult a termelő beruházások növekedése, bár még viszonylag lassú ütemben - mondta Barkindo az OPEC és a szervezeten kívüli főbb olajtermelő országok egyeztető bizottságának a hét végén Bakuban tartott megbeszélése alkalmából a Reuters hírügynökségnek és az azeri Real tévécsatornának adott interjúban.
A vezető olajtermelő országok jelentős eredményeket értek el a globális kereslet-kínálati egyensúlytalanságok kiküszöbölésére kialakított együttműködésükkel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy üdvözölné az Egyesült Államok nagyobb szerepvállalását az iparágat érintő problémák rendezésében.
Kapcsolódó
Az Aramco szaúdi olajipari konszern vezérigazgatója Amin Nasser egy 2018-ban tett becslésben az elkövetkező 25 évben jelentkező kereslet kielégítéséhez és a kimerülő mezők pótlásához 20 ezer milliárd dollárra becsülte az iparág beruházási igényét.
A ciklikus visszaesés után, a beruházások növelése lett a legfontosabb feladatunk. Több éves csökkenés után megindult ugyan a növekedés, bár még lassú ütemben. A világgazdaság számára létfontosságú rendkívül hosszú futamidejű projektek esetében azonban nem túl biztató a kép. Ezért is lenne szerencsés, ha az Egyesült Államok is csatlakozna hozzánk a globális energetikai dialógus olajipari vonatkozásainak a megbeszélésében - mondta Mohammed Barkindo az OPEC főtitkára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban