A március végével záródott három hónapban az Erste Group adózott eredménye 275 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 226 millió euróról. A Dow Jones által megkérdezett elemzők előrejelzéseiben átlagosan 207 millió euró nyereségvárakozás szerepelt.
A banknak a nettó kamatokból, jutalékokból és kereskedelmi díjakból származó együttes bevétele 3,5 százalékkal 1,63 milliárd euróra mérséklődött. Ez minimálisan felülmúlja a szakértők által várt szintet.
A kamatbevétel 1,098 milliárd euróról 1,092 milliárd euróra csökkent, a jutalékokból származó bevétel 461 millió euróról 443,1 millió euróra süllyedt, a kereskedelmi díjakból származó bevétel pedig 72,4 millió euróról 43,5 millió euróra mérséklődött.
A banki és tranzakciós adók 62,8 millió euróra csökkentek a negyedévben az egy évvel korábbi 91,8 millió euróról, részben annak a hatására, hogy a magyarországi bankadó 56,5 millió euróról 27,1 millió euróra esett. A bankadó változatlanul magas volt Ausztriában, továbbra is 29,5 millió eurót tett ki, Szlovákiában pedig a tavalyi első negyedévi 5,8 millió euróról 6,2 millió euróra emelkedett.
Az anyavállalat részvényeseire jutó nyereség 225,8 millió euróról 274,7 millió euróra emelkedett.
A hitel/betét aránya 98,5 százalékra nőtt a tavalyi első negyedévi 98,4 százalékról.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni