Az amerikai lépfenetámadások 20. évfordulója alkalmából a National Geographic (NatGeo) 2021 decemberében műsorára tűzi a biológiai terrorcselekmény és az azt követő izgalmas nyomozás történetét feldolgozó Halálzóna: Antrax című filmsorozatát - jelentette be az ismeretterjesztő tévécsatorna.
A szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások után valaki lépfenével fertőzött leveleket küldött áldozatainak, akik közül öten meghaltak, tizenheten megbetegedtek. A nyomozás során egy valószínűtlen gyanúsított került az FBI látókörébe: egy vakcinakutatással foglalkozó mikrobiológus, aki könnyen hozzáférhetett a világ leghalálosabb kórokozóihoz.
A megtörtént eseményeken alapuló filmsorozat két ember, a nyomozó Matthew Ryker (Daniel Dae Kim) és a tudományos kutató Bruce Ivins (Tony Goldwyn) eleinte párhuzamosan futó, majd az idő előrehaladtával egyre inkább egymásba fonódó története.
Ryker egy agilis, mikrobiológiára specializálódott FBI-ügynök, aki a karrierjét is kockára téve igyekszik bebizonyítani főnökeinek: bármilyen hihetetlen, néhány héttel szeptember 11. után az USA ismét támadás alatt áll. Ivins ezzel szemben egy briliáns, nagynevű mikrobiológus, az amerikai hadsereg járványügyi kutatóintézetének (USAMRIID) tudósa, aki a munkakörénél fogva szintén részesévé válik a halálos antrax-küldeményekkel kapcsolatos nyomozásnak – és aki, bár eleinte szorosan együttműködik az FBI-jal, fokozódó instabilitásával és paranoiájával mind jobban magára vonja a hatóságok figyelmét - írja filmajánlójában a NatGeo.
A sorozat premierjeként dupla részt láthatnak a nézők december 3-án, pénteken 21 és 22 órakor. A többi epizódot szintén péntekenként lehet megnézni a tévécsatornán.
A hatrészes széria a Halálzóna című műsor második évada, az első, az ebolával foglalkozó szezon a csatorna legnézettebb rögzített forgatókönyvű műsora volt két évvel ezelőtt.
Az antraxos sorozatot a 20th Television és a Scott Free Productions készítette, executive producerek Kelly Souders, Brian Peterson, Ridley Scott, David W. Zucker, Jordan Sheehan, Lynda Obst és Daniel Percival.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg