Pontosan 1290 eurós bruttó fizetésre számíthatnak átlagban azok, akik a Jaguar Land Rover nyitrai gyárában fognak dolgozni - közölte a héten a szlovák pénzügyminisztérium. A regionális átlaghoz viszonyítva az indiai kézben levő brit márka lesz a szlovákiai autógyártók közül a legbőkezűbb - írta a pozsonyi Új Szó. Az első fázisban 1800 ember talál majd állást a Jaguarnál, később számukat megemelik háromezerre. Robert Fico kormányfő szerint viszont közvetlenül vagy közvetve körülbelül 15 ezer embernek adnak munkát.
A közvetlenül a gyárban dolgozó alkalmazottak számát tekintve a Jaguar lesz az ország autógyártói közül a harmadik. Első helyen van közel tízezer alkalmazottal a Volkswagen, második a Kia 3526 alkalmazottal, negyedik pedig a nagyszombati PSA, 2700 emberrel.
Összehasonlítva a régió átlagbéreivel, a Jaguar lesz az összes autógyár közül a legbőkezűbb - derül ki a platy.sk portál elemzéséből, az ottani bruttó bér 42 százalékkal több a regionális átlagnál. A második Kia a regionális átlagnál 38 százalékkal magasabb bérrel, a pozsonyi Volkswagen csak a harmadik a sorban. Az utolsó a nagyszombati PSA, melynek alkalmazottjai 1100 eurót kapnak, ami a regionális átlagnál 21 százalékkal több.
A bruttó havi átlagbér Szlovákiában a statisztikai hivatal szerint az idei első negyedévben elérte a 839 eurót, ami 2,2 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Az egyes ágazatok és régiók között azonban továbbra is jelentős különbségek vannak. A legtöbbet a bankszakmában dolgozók vihetik haza, akiknek a havi bruttó fizetése 1713 euró, őket a számítógépes szakemberek és a távközlési alkalmazottak követik, 1706 euróval, az energiaágazatban pedig 1510 euró a bruttó bér - írta a pozsonyi Új Szó.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az