Az orosz kormány jóváhagyott egy különleges magánberuházást: több mint 500 millió dollárt fektet a Moszfilm, a legnagyobb orosz filmstúdió fejlesztésébe egy "magánszemély" - Kirill Androszov, Vlagyimir Pugyin elnöki apparátusának volt vezető-helyettese. Az Altera Capital vezetőjének nyilatkozata szerint a filmgyár két új stúdióval, egy kosztümraktárral, egy vetítőteremmel és egy koncertteremmel gazdagodik 2018 végéig.
A The Moscow Times a projektet egyértelműen összefüggésbe hozta a nyugati filmek ellen hónapok óta folyó kampánnyal és a pozitív kicsengésű, hazafias alkotások létrehozásának szorgalmazásával. A kulturális minisztérium márciusban nyilvánosságra hozta a támogatandónak tartott témák listáját. Ezek között szerepelnek a családi értékek, a katonai sikerek, valamint "a Krím és Ukrajna az orosz állam 1000 éves történelmében".
A hazafias hullámra az utóbbi 2-3 évben sikerrel kapaszkodott fel a Moszfilm, amely a szovjet érában évi 80 filmet gyártott, a kilencvenesekben volt olyan év, amikor egyet sem.
A szakemberek azonban nem hiszik, hogy a mostani beruházás lényegesen javíthat a hazai filmek helyzetén, amelyeket az érdeklődők hiányában nem szívesen vesznek át a forgalmazók. A politikusoknak azonban erre is megvan az ötletük: Dmitrij Medvegyev kormányfő javasolta, hogy az áfát terjesszék ki a külföldi filmek jegyeire. Az Interfax szerint a plusz bevételt az orosz filmgyártásra fordítanák. A legnagyobb filmforgalmazók levélben hívták fel Putyin elnököt, hogy akadályozza meg ezt, ugyanis a vidéki, kisvárosi filmszínházak tömeges bezárásához vezetne.
Az oroszországi filmjegy-árbevételek tavaly 805 millió dollárnyit tettek ki, ebből 665 milliót a külföldi filmek hoztak. Ha kivetik rájuk a 18 százalékos adót, a moziknak évi 123 millió dollárt kell befizetniük, többségüket tönkretéve.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni