Az autógyártó és a szoftverfejlesztő társaság stratégiai együttműködési megállapodása szerint a közös munka az adatok tömeges feldolgozására és a mesterséges intelligenciára épülő üzleti modellek kidolgozására irányul.
Szándékuk szerint a közösen létrehozott új informatikai megoldások és termékek nemcsak a Porschénál hasznosulnak majd, hanem az egész autóiparban szabványnak számítanak majd.
A Handelsblatt kiemelte, hogy az autó egyre inkább "négykerekű okostelefon", és az ágazatban meghatározó trend a partneri kapcsolatok kialakulása gyártók és külső informatikai cégek között.
A Porsche és az üzleti szoftverek globális piacát vezető német SAP együttműködése ugyan főleg a termelési folyamatokkal kapcsolatos, a luxusautókat gyártó cég anyavállalata, a Volkswagen viszont olyan szoftvereken is dolgozik, amelyek közvetlenül az autóvezetőket és az autók utasait szolgálják.
A Volkswagen partnere a Microsoft, az együttműködés középpontjában pedig az úgynevezett VW.os - Volkswagen operációs rendszer - áll. A tervek szerint az okostelefonokban használt operációs rendszerekhez hasonló platform megjelenik majd valamennyi új Volkswagen járműben, és a csoport más márkáinak gyártmányaiban is - írta a Handelsblatt.
A csoporthoz a névadó Volkswagen és a Porsche mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen gyártja.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak