Negyvenmillió dollárnál is többet, azaz 12,5 milliárd forintot is kérhet a Sotheby's aukciósház az egyik utolsó magánkézben lévő Botticelli-festményért. Az 1492-ben készült "The Man of Sorrows" tehát a "Bánatok embere" című festmény Jézus Krisztust a keresztre feszítés sebeivel ábrázolja, amely tökéletesen példázza a festő karrierjének utolsó évtizedét, amikor is már több vallási témájú képet készített - írja a Forbes.
A Sotheby's nagyszabású aukcióra készül, ugyanis ez lehet a második legdrágább Botticelli-festmény, miután tavaly az " Egy kört tartó fiatalember portréja" képért 92 millió dollárt fizetett új tulajdonosa. Utóbbi egyébként minden idők legértékesebb - árverésen elkelt- portréja lett.
George Wachter az aukciós ház elnöke szerint, a művész merész stílusa a portréfestészet egyedülállóan emberi megközelítésével párosul. "A Jézus Krisztust ábrázoló festmény nehéz és komor témájával egy összetett de megható portrét alkot, amely valóban időtálló" - tette hozzá.
Az eddig magántulajdonban lévő festmény 1963 óta nem volt piacon. Hatvan évvel korábban még 28 ezer dollárért kért érte a híres angol operaénekes, Adelaide Kemble Sartoris ükunokája - írja a lap.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az