A mesterséges intelligenciát használó WattTime néhány éve még azzal az állításával vált híressé, hogy meg lehet mutatni a fogyasztóknak, hogy az adott pillanatban milyen energiájuk van. Az ötletet továbbgondolva, most a világ edukálása céljából, a világ minden erőműjéről készített, friss légi-, és/vagy műholdfelvételekből mutatják majd ki a károsanyag-kibocsátásukat. Nem csak a szén-dioxid-szennyezést mérik majd.
Legalábbis ezt írta meg a Vox a kolorádói székhelyű, megújuló energiában utazó Rocky Mountain Intézet leányvállalatáról. Az ötlet - mármint, hogy az erőművek akár auditált mérési eredményei mellett készüljön módszertanilag is más jellegű mérés is -, nem új. 2016-ban készült el az első olyan elemzés, mely az Európai Unió szénerőműveinek egészségügyi hatásait kutatva 257 termelőegységet vizsgált meg a legmodernebb eszközökkel. Mint akkor a Napi.hu megírta: a WWF tanulmánya szerint a magyarországi Mátrai Erőmű a listán a 27. helyen szerepelt.
Kapcsolódó
A környezetvédelem és a kibocsátáscsökkentés mindinkább fő politikai és társadalmi témává erősödése természetesen a témával foglalkozó szervezetek munkáját is nagyban segítheti - nincs ez másként a Watt Time-mal sem, mely anno egy programozói heccként indult.
A szervezet azután jött létre, hogy néhány tucatnyi informatikus feltette magának a kérdést: "Mennyire tiszta az a villamos energia, amit most használok?". Amióta egy 2013-ban tartott hackathon keretében megválaszolták ezt az első kérdést, a szervezet gyakorlatilag folyamatosan válaszokat keres; több mint 200 önkéntesük van sok kutató és tudós a Berkeleyről és Carnegie Mellon Egyetemről.
Az "automatizált kibocsátáscsökkentés" (Automated Emissions Reduction, AER) jelenti a szervezet szerint a megoldást, a projekt a különböző energetikai felvetésekre, modellezésekhez és mérések elemzésére használja az AER folyamatosan fejlesztett és bővtett algoritmusait és képességét. A Watt Time az elmúlt időszakban olyan komoly szervezetté nőtte ki magát, hogy 2017 óta a Microsoft, idén pedig már a Google támogatását is élvezi.
Azt, hogy a légifelvételeket elemző AI segítségével dolgozó csapat mikor publikálja majd az első adatokat, a szervezet nem közölte.
A légszennyezettség mérése nemcsak a klímaváltozás nyomonkövethetősége miatt fontos: egy friss kutatás szerint évente milliók halnak meg az ártalmas levegő miatt. Európában különösen súlyos a helyzet, mivel a beszívott levegő átlag két évvel rövidíti meg az évente emiatt elhunyt csaknem 800 ezer ember életét.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia