A töltőt az E.ON Energie Románia telepítette, ez az ötödik a cég által tervezett 19 romániai egységből. A kelet-romániai Neamt megyében további kettő, Suceava megyében pedig egy elektromos töltő befejezése és üzembe helyezése várható márciusban.
2020 végéig az E.ON a Jászvásár-Gyergyószentmiklós-Marosvásárhely útvonalon tervez újabb töltőállomásokat építeni.
A Mol és az E.ON az unió által támogatott Next-E elnevezésű projektben vesz részt, amelynek célja egy páneurópai, hat országot átfogó elektromos töltőállomás-hálózat kifejlesztése. A projek keretében 222 standard gyorstöltőt és 30 ultragyors töltőállomást telepítenek.
Ebből 40 Romániában épül meg, 19 töltőt az E.ON, 21-et a Mol Románia telepít. Ezek Suceava-Bákó(Bacau)-Calarasi, Konstanca-Bukarest-Temesvár, illetve Jászvásár-Marosvásárhely-Gyulafehérvár útvonalon épülnek meg - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el