A lehetőség egyelőre csak belső beszélgetésekben merült fel. A magára maradó Nokia Solutions and Networks (NSN) a francia versenytárs vezeték nélküli hálózatokban használatos eszközöket gyártó üzletágát szerezné meg, amivel 18-ról 30 százalék környékére növelhetné világpiaci részesedését. Ezzel lehagyná a kínai Huaweit és megközelítené a piacvezető svéd Ericssont.
Az NSN-nek becslések szerint 1,1-1,5 milliárd eurójába kerülne a vétel, ezért csak azt követően tehet ajánlatot, miután megkapja a Microsofttól a mobilágazatért járó 5,44 milliárd eurót. Az Alcatel-Lucent ugyan hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt években, ám idén 130 százalékkal drágultak részvényei. A cégre piaci pletykák szerint szemet vetett az amerikai Juniper Networks és az Ericsson is, ám a 3,6 százalékos részesedéssel bíró francia állam keresztbe feküdhet bármilyen értékesítésnek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket