Az amerikai Pfizer Inc. és az írországi székhelyű Allergan 160 milliárd dolláros fúziójával a világ legnagyobb gyógyszeripari csoportosulása jött volna létre, megelőzve a Novartis svájci vállalatot.
A fúziót adózási szempontok mozgatták: a Viagrát gyártó Pfizer a Botoxról ismert Allergan felvásárlásával Írországba helyezte volna át központját, hogy ezáltal csökkentse adóterheit. A társasági adó az Egyesült Államokban 35 százalék, Írországban pedig 12,5 százalék. Becslések szerint ez évente több mint egymilliárd dolláros "megtakarítást" eredményezett volna a New York-i székhelyű Pfizernek.
A két vállalat azonban szerdán közleményben jelentette be, hogy "közös megegyezéssel" visszalépnek a tavaly novemberben beharangozott ügylettől. A döntés mögött az áll, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn bejelentett intézkedései kedvezőtlen adózási változást eredményeztek a tervezett egyesülés szempontjából. Az amerikai pénzügyminisztérium új intézkedéseivel megnehezítette a külföldi vállalatoknak, hogy egy amerikai vállalatban több mint 20 százalékos részesedéshez jussanak. A 20 százalékos tulajdoni rész az a küszöb, amely fölött már ki lehet bújni az amerikai adózás alól.
Az amerikai kormányzat célja az, hogy fékezze az amerikai székhelyű multinacionális vállalatok külföldre történő áttelepülését. Nagyon gyakori, hogy ezek a vállalatok adóelkerülés céljából egy másik cég felvásárlása révén külföldre telepítik székhelyüket. Barack Obama amerikai elnök kedden üdvözölte a pénzügyminisztérium intézkedéseit, mondván, az adóelkerülés, függetlenül attól, hogy törvényes vagy törvénytelen módon követik el, világméretű probléma, és sürgette a kongresszust, hogy tegyen lépéseket az amerikai vállalatok adóelkerülést lehetővé tévő üzleteinek megállítására.
Még 2014-ben a Pfizer a brit AstraZeneca Plc. gyógyszeripari vállalatot próbálta meg felvásárolni szintén adócsökkentési céllal. A 118 milliárd dollárra becsült üzlet végül nem valósult meg, mivel a felek nem tudtak megegyezni az árban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon