Japános mértéktartással lát hozzá veszteséges tévégyártásának átszervezéséhez a Sony Corp., a szigetország legnagyobb fogyasztói elektronikai cége. Az üzletág az elmúlt hét üzleti évben összesen 476,3 milliárd jennel (6,1 milliárd dollár) csapolta meg a vállalat kasszáját, és tavaly 1,6 millió Bravia márkájú LCD-tévét kellett visszahívni a szervizekbe, mivel kigyulladhattak, ám a vállalat csak most forgatja fel a divíziót, három csoportba szervezve a termelést. A 2012 márciusáig tartó üzleti évben 175 milliárd jen veszteséget okoz a tévégyártás és csak a 2014 márciusában zárulóban lehet ismét nyereséges.
A Sony 90 milliárd jen (1,2 milliárd dollár) éves veszteséggel számol, szemben 60 milliárdos profitot előre jelző korábbi prognózisával. Az optimista várakozást a 27 milliárdos mínuszt hozó július-szeptemberi negyedév után változtatták meg. Ez lesz a negyedik egymást követő veszteséges év a cég történetében. Tévéből a korábban tervezett 22 millió helyett csak 20 milliót értékesíthetnek, ráadásul a thaiföldi árvizek miatt csúszik a NEX és az Alpha kamerák premierje. A tévégyártás átalakítása 50 milliárd jent, az utóbbi gond 25 milliárdot farag le az éves profitból.
A japán vállalat szenved az erős jen miatt is - a japán deviza csak azt követően gyengült a dollárral szemben elért 76 jen/dollár alatti, háború utáni csúcsáról, hogy a jegybank a múlt héten beavatkozott a devizapiacon. A jen szeptember óta 13 százalékkal erősödött az euróval szemben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint