Már a hivatalos értékesítési csatornákon keresztül is egyre nehezebben érhetők el a készülékek, és most már nagyon úgy tűnik, hogy ...
A „Messi és az óriások” című sorozat eredetileg 2023-ban készült volna el, de a kezdési időpontja még mindig bizonytalan. ...
Legutóbb, amikor a Sony ennyit ért a tőzsdén, még Bill Clinton volt az elnök, a PlayStation 2 pedig éppen akkor debütált az amerik ...
A két vállalat már korábban is együttműködött egymással, amivel lényegében mindketten jól jártak. Ez az újabb szerződés esetében sem lenne másként.
Szerző(k): Zádori BenceA szerzői jogok megsértése miatt indítottak eljárást két mesterséges intelligenciát használó startup ellen a világ legnagyobb lemezkiadói.
Szerző(k): Gulyás ÁbelMerészet húzott a vállalat, több ezer ember szívja majd a fogát.
Szerző(k): K. O.Bár Magyarországon az elmúlt két évben tapasztalt növekedéshez képest idén mérsékeltebb eredményeket várnak a szakemberek, a piac így is több milliárd forinttal fog bővülni. Utánpótlásban pedig nincs hiány, tavaly a heti átlagos játékidő már 6 óra volt, 2018-ban még csak 3,5 órát mutatott ez az adat, ráadásul a játékosok forintok tízezreit fizethetik ki akár egy hétvége alatt is.
Szerző(k): Drávucz Péter