Felgyorsítják az egyadagos vakcinagyártást az Egyesült Államokban. Két gyószeripari cég, a Johnson & Johnson és a Merck partnerségre lép ennek érdekében, és gyógyszergyáraik 24 órában üzemelnek majd, hogy növeljék az oltóanyag előállítását - írja az Euronews.
Az amerikai elnök szerint utoljára a II. világháborúban volt olyan, hogy két versenytárs együttműködjön.
Az előző adminisztráció közel sem gondoskodott elegendő oltásról az amerikaiak számára. Örömmel közölhetem, hogy felgyorsítjuk a gyártási folyamatot és május végéig minden felnőttnek jut majd vakcina az Egyesült Államokban -
- jelentette be Joe Biden amerikai elnök. "Továbbra is arra kérem az összes amerikait, hogy gyakran mosson kezet, tartsa be a javasolt távolságot, viseljen folyamatosan maszkot, valamint oltassa be magát, amikor rá kerül a sor" - tette hozzá az amerikai elnök.
Lehetséges azonban, hogy az üzenete süket fülekre talál. Több amerikai államban enyhítettek ugyanis a bárokra és éttermekre vonatkozó korlátozásokon. Legutóbb Texasban oldották fel a maszkviselési kötelezettséget az egészségügyi szakemberek javaslatai ellenére.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon