A Suzuki nem volt képes profitot elérni Európában 2008 óta, ráadásul a négyéves éhezés után sem tudják megmondani, mikor térhetnek vissza a nyereséges termeléshez - mondta Szuzuki Takanori, a Suzuki Europe vezérigazgatója a Reutersnek nyilatkozva. Az utolsó profitot hozó év 2008 volt - ismerte el a menedzser. Ha továbbra is veszteségesek leszünk, az komoly nehézséget okozna. Szuzuki elmondása szerint 2016-ra vissza akarnak térni az évi 300 ezer autó eladásához Európában, az elmúlt évről azonban nem közölt adatot.
Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) összesítése szerint a Suzuki eladásai 13,4 százalékkal, 154,5 ezer autóra estek az Európai Unióban és az EFTA-országokban (Svájc, Norvégia, Izland) 2012-ben az egy évvel korábbihoz képest. Piaci részesedése tíz bázisponttal, 1,2 százalékra zsugorodott - emlékeztet a Reuters. A cég magyarországi üzeme 155 ezer autót állított elő, ami mélyen 220 ezres kapacitása alatt van.
Az vállalat európai vezetője nem tudta megmondani, hogy ez a tartalék elegendő lenne-e további FIAT-ok és Opelek gyártására, ha innen akarnának autókat szállítani az asztrál, az afrikai és a dél-amerikai piacokra. Mindenképpen szoros lesz - jelentette ki. A Suzuki jelenleg az SX4 platformjára épülő Sedicit gyártja olasz, illetve a Splashre alapozott Agilát német partnerének. Ez a két típus azonban elenyésző súlyt képviselő a FIAT és az Opel kínálatában.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye