Az amerikai üzleti napilap hétfői számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a hongkongi Jynwel Capital befektetési és tanácsadó cég, valamint Abu Dzabi állami befektetési alapja 2,2 milliárd dolláros ajánlatot tesz az Adidas igazgatóságának a Reebok átvételére. Az Adidas nem kommentálta a lapértesülést.
Az Adidas, a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója 2005-ben 3,8 milliárd dollárért vásárolta meg az amerikai központú Reebokot. Az ügylet kezdetben megkétszerezte az Adidas eladásait az amerikai piacon, a német cég azonban a későbbiekben több nagy volumenű szerződést elvesztett, és piaci részesedése 2013-ig 5,6 százalékra csökkent.
Az Adidas részvényeinek jegyzése az idén sorozatos profitfigyelmeztetések nyomán 41 százalékkal zuhant, a WSJ cikke azonban hétfőn 5,6 százalékkal felhajtotta a papír árfolyamát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az