Kaszim-Zsomart Tokajev, Kazahsztán államfője úgy véli, hogy országának serényen munkálkodnia kellene azon, hogy befektetési lehetőségeket kínáljon azoknak a nyugati vállalatoknak, amelyek az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt kivonultak Oroszországból - idézte a Moscow Times a politikus nyilatkozatát.
A kazah vezető kényes diplomáciai helyzetben lavíroz a háború februári kezdete óta: miközben országának alapvető érdeke fenntartani a jó viszonyt az oroszokkal, távolságot is kell tartania, nehogy miden oroszok elnökének az az ötlete támadjon, hogy beküldi Kazahsztánba is a hadsereget megvédeni az ott élő orosz kisebbséget. Kazahsztán nem ismeri el az Ukrajnától elcsatolt Krím félsziget Oroszországhoz tartozását.
Barátságtalan lépésnek tekinthetik
A Kreml barátságtalan lépésnek tekintheti a kazah államfő felvetését, ám Tokajevnek megvannak az érvei. Mint mondja, azt látják, hogy a világ országai küzdenek egymással a befektetői tőkéért. A közel 1400 Oroszországban érdekeltséggel rendelkező külföldi vállalat közel fele felfüggesztette tevékenységét, amit kihasználhatnak, feltéve, hogy a kormány jó lehetőséget teremt a nyugati szomszédtól távozók letelepedéséhez.
Kazahsztánt nyugaton azzal vádolják, hogy lehetővé teszi az úgynevezett "párhuzamos importot" Oroszországba, azaz azt a bevitelt, amikor a márkatulajdonosok engedélye nélkül szállítanak termékeket az orosz boltokba. Az amerikai kormány 18 ilyen államot tart nyilván. Kazahsztánban azonban július elején készült egy törvényjavaslat arról, hogy betiltsák ezt a fajta szürke reexportot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)