Az amerikai P&G adózott eredménye éves szinten 13,5 százalékkal, 2,22 milliárd dollárra, részvényenként 82 centre emelkedett a június végével záródott három hónapban. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 8 százalékkal 85 centre emelkedett, elemzők gyengébb adatra, 78 centre számítottak - írta az MTI.
A cég bevétele 16,08 milliárd dollárt ért el, a tavalyi év azonos időszakához képest stagnált. Szakértők kisebb, 16,0 milliárd dolláros negyedéves bevétellel számoltak.
A Procter & Gamble (P&G) vállalathoz tartozik egyebek között a Pampers, az Ariel, a Gillette, valamint az Old Spice márka.
Tavaly szeptemberben stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Magyarországon 1991 óta jelen lévő cég. A vállalat 2016-os adatok szerint 1200 embert foglalkoztat Magyarországon, az elmúlt több mint 25 év során több mint 300 millió dollárt fektetett be magyarországi piacára, s mára a vállalat két legkorszerűbb gyárát üzemelteti itt.
A női higiéniás termékeket gyártó csömöri gyár tavaly ünnepelte 25 éves fennállását, Gyöngyösön pedig 2014 elején kezdte meg működését a babaápolási termékek előállítását biztosító gyáregység.
A P&G versenytársa, a piac második számú vállalata, a brit-holland Unilever emelkedő nyereségről és eladásokról számolt be múlt csütörtökön, az első fél éves nyereség kedvező alakulásában főként a jégkrémekből, például a Magnumból származó bevétel emelkedése játszott szerepet.
A piacok kedvezően fogadták a P&G negyedéves számait: csütörtökön délután fél öt előtt 0,41 százalékos pluszban, 89,67 dolláron állt a vállalat részvényárfolyama.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az