Római és londoni járatát is törölte szombaton a Ryanair, majd vasárnap a Budapestről Stanstedbe induló járat sem szállt fel.
A portálnak egy olvasója mesélte, hogy sok ideges és síró ember volt a reptéren. Pontos tájékoztatást sem kaptak az utasok a járattörlésről, volt olyan, hogy csak azután szóltak, mikor a gép menetrend szerint fel kellett volna, hogy szálljon. A Ryanair standjánál hosszú sor kígyózott a pórul járt emberekkel. De egyelőre még nem világos, hogy milyen kárpótlással, kártérítéssel él a cég - arra, hogy ezt megtegye jogszabály kötelezi.
Kapcsolódó
Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a hvg.hu-nak megerősítette a járattörlés hírét,
A Ryanair pedig azt közölte, hogy a londoni Stansted reptéren uralkodó kritikus időjárás volt a járattörlések oka. Ez a cég légibázisa, több Londont nem érintő más járatot is törölni kellett Európa-szerte, amelyért a Facebookon szabadkozik a cég.
A héten a légitársaságnál pilóták és légiutaskísérők sztrájkoltak a magasabb bérekért - a feltételekről ebben a cikkben írtunk részletesen.
A fotó forrása: Ryanair.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el