Jezic, aki a vád koronatanúja az Ivo Sanader ellen zajló korrupciós perben, megerősítette korábbi állítását, amely szerint cége számlájára a pénzt maga Sanader fizette be. Mint mondta, az összeg jelenleg is a tulajdonában álló svájci központú Dioki holding bankszámláján van.
A bíróság november 8-án videokapcsolat útján tanúként hallgatja meg Stephan Hurlimannt, Jezic cégének egyik igazgatóját is, aki a nyomozás idején ugyancsak azt állította, hogy a vállalat számláján lévő 5 millió euró annak a pénznek a része, amivel Sanadert megvesztegették. Egy nappal később a bíróságon Kara Pálnak, a Mol-csoport jogi igazgatójának, az INA igazgatótanácsi tagjának kellene tanúskodnia az ügyben, Ivo Sanader pedig 12-én kezdi előterjeszteni védekezését. A bíróság várhatóan november 16-án hozza meg nem jogerős ítéletét az ügyben.
A több vádpontból álló korrupciós perben korábban tanúskodott Mihail Guceriev is. Az orosz olajipari üzletember a védelem tanújaként azt vallotta, hogy a szóban forgó 5 millió eurót nem Ivo Sanadernek, hanem Jezicnek szánták lobbizásért.
A tavaly novemberben kezdődött perben Sanadert azzal vádolják, hogy az 1990-es évek közepén még külügyminiszter-helyettesként jutalékot fogadott el az osztrák Hypo banktól, és cserébe lehetővé tette a pénzintézet terjeszkedését Horvátországban. Egy másik vádpont szerint pedig a magyar Mol olajipari társaság 10 millió eurót fizetett az egykori miniszterelnöknek az INA horvát olajipari társaság menedzsmentjogainak 2009-ben történt megszerzéséért cserébe.
A Mol mindvégig határozottan cáfolta a gyanúsítást, Sanader pedig ártatlannak vallja magát.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra