A portál emlékeztet, hogy pénteken lépett életbe az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó Uber-sofőrök gépkocsijáról levegyék a rendőrök a rendszámot, a gépkocsit pedig kivonják a forgalomból.
A BKK Taxi szakterület ellenőrei próbaútra mentek egy Uber-sofőrrel, akit a IX. kerületi Mester utcához hívtak. Amikor az autó odaért, az applikáció levonta az ellenőrök bankszámlájáról a viteldíjat, így megvalósult és bizonyítottá vált a díj ellenében történő személyszállítás.
A rendőrök ezután intézkedtek, megállapították, hogy taxiszolgáltatásról volt szó, de a sofőrnek nem volt ehhez igazolványa, engedélye és a jármű sem felelt meg az előírásoknak, ezért bevonták a z autó forgalmi engedélyét, levetették és elvették a rendszámot, majd egy hazáig szóló útvonalengedélyt adtak a sofőrnek. A sofőr ellen eljárás indul, melynek során bírságot szabhatnak ki rá, és csak ennek megfizetése után kaphatja vissza a rendszámot.
Kedden Fónagy János közlekedési államtitkár még arról beszélt, hogy márciustól lépne életbe az Uber elleni rendelet, de utóbb kiderült, hogy azt már február 11-én meghozták és pénteken hatályba is lépett.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el