Úgy tűnik, a bezártságban gyengülnek az emberek elvárásai önmagukkal szemben, vagy legalábbis lazábban veszik azokat a testápolással kapcsolatos szabályokat, amelyeket egyébként követnek - derült ki az Unilever céges gyorsjelentésének forgalmi adataiból. Amióta ugyanis home office-ban dolgozik a fél világ, csökkent az olyan termékek - borotvák, dezodorok, samponok - értékesítése, amelyek fontos szerepet játszanak ebben.
Ennek alapján úgy tűnik, hogy ha az emberek nem indulnak minden reggel munkába vagy iskolába, akkor ritkábban borotválkoznak és mosnak hajat. Graham Pitkethly, az Unilever pénzügyi igazgatója arról számolt be, hogy a test- és hajápolási szerekből befolyó bevételeik negyedével csökkentek - idézte a vezetőt a Financial Times. A cég ugyanakkor nem maradt hoppon, mert a tisztító szerek eladásai viszont növekedtek, és a pénzügyi vezető úgy véli, ez továbbra is így maradhat, ha az emberek több időt töltenek otthon, s ezért többet főznek és takarítanak.
Nem ilyen optimista a testápolással kapcsolatban: ezen a téren attól tartanak, hogy vásárlóik megváltozott szokásai a hosszú otthon tartózkodás után is megmaradnak. Erre utalnak a kínai tapasztalatok. Az ázsiai országban a bezárt vendéglők 70 százalékát már kinyitották, de a távolságtartási szabályok miatt jóval kevesebb vendéget fogadnak, mint korábban. A forgalmuk esetenként 60-70 százalékkal marad el a szokásostól.
Az Unilever árbevétele egyébként az első negyedéven 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, főként azért, mert a cég a mélyrepülésen lévő vendéglátó ipar nagy beszállítója. A befektetők és a szakértők többet vártak, ezért a részvényárfolyam a gyorsjelentés megjelenése után öt százalékkal zuhant. Az vállalat nagy versenytársa, a Procter & Gamble egy héttel ezelőtt amerikai eladásai eddigi legnagyobb növekedéséről számolt be.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető