Esett a Royal Philips profitja a tavalyi utolsó negyedévben, amikor komoly összeget kellett félretennie a visszahívott lélegeztető készülékeinek javítására, illetve cseréjére, miközben a céget is komolyan sújtotta a globális chiphiány.
Az amszterdami székhelyű konszern közölte: a december végével záródott negyedévben adózott eredménye 151 millió euró lett, 75 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 607 millió eurónál. A szakértők által inkább figyelemmel követett EBITA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredmény) 647 millió euróra süllyedt a 2020 negyedik negyedévi 995 millió euróról.
A holland konszern mintegy 725 millió eurót tett félre a visszahívott mintegy 5 millió lélegeztetőgépének és úgynevezett CPAP légzőkészülékének javítására, illetve cseréjére.
A Philips negyedéves bevétele 6 százalékkal, 4,9 milliárd euróra csökkent. Az adat 350 millió euróval elmaradt a szakértők által várttól. Összehasonlítható alapon a cég eladásai 10 százalékkal csökkentek éves összevetésben.
A vállalat arra számít, hogy összehasonlítható alapon az eladása 2022 elején esni fog, a második negyedévben már kezd helyreállni, a második fél évben pedig növekedésnek indul. A Philips a folyó évre 3-5 százalékos eladásnövekedéssel számol.
A Philips - amely öt éve vált meg alacsony nyereségességű fényforrás üzletágától, hogy részben az egészségügyre koncentráljon - három nagy divíziót működtet: személyi használatra szolgáló kisebb elektromos eszközöket, diagnosztikai készülékeket, továbbá egészségügyben alkalmazható szoftvereket gyárt, illetve fejleszt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el