Anton Sziluanov pénzügyminisztert a 2014-es költségvetési számok várható alakulásáról faggatták a Rosszija 1-es állami televízió hírműsorában. Megállapodtunk abban, hogy a Roszatom jelenleg előkészítés alatt álló beruházásainak megvalósítása is támogatható lesz a nemzeti jóléti alap eszközeiből - mondta Sziluanov, azt fejtegetve, hogy az országon belül hová lehetne előnyösen befektetni a költségvetés tartalék alapjait.
Nem pontosította, hogy a Roszatom milyen beruházásaira gondol, csak annyit mondott, hogy "ezek nagyon kifizetődő projektek a vállalati kapacitásaink kihasználása és a magas képzettséget igénylő munkahelyek létrehozása szempontjából. S a legfontosabb - tette hozzá -, hogy a későbbi kihasználtság évtizedekre biztosítva lesz nálunk." A miniszter elmondta azt is, hogy az Oroszország aranytartalékai pillanatnyilag mintegy 520 milliárd dollárt (mintegy 115 billió 440 milliárd forint) tesznek ki, a nemzeti jóléti alap eszközei pedig 3 billió rubelre (mintegy 22 billió 200 milliárd forint) tehetők. Tavaly a költségvetés tartalékalapjainak külföldi értékpapírokba való befektetéséből az állami adósságszolgálatot másfélszer meghaladó bevételre tett szert az orosz költségvetés.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető