Az amerikai igazságügyi tárca szigorít a fehérgalléros bűnözéssel szembeni fellépésen. Lisa Monaco igazságügyi miniszterhelyettes elmondta: az új megközelítés lehetővé teszi, hogy még inkább "elejét vegyék a bűnözésnek az ország tárgyaló- és igazgatósági termeiben".
Monaco szerint a cégeknek mostantól teljes listát kell bemutatniuk mindenkiről, aki jogsértésben érintett, ahhoz, hogy bármiféle engedményt kapjanak az ügyészségtől az együttműködésre vonatkozóan. A miniszterhelyettes emlékeztetett, a korábbi gyakorlat értelmében elég volt, ha a vállalatok mindössze olyan személyek neveit adták meg, akik vélhetőleg "jelentős mértékben érintettek" voltak.
Az igazságügyi minisztérium vezetői "sürgetni fogják az ügyészeket, hogy bátran vonják felelősségre a bűncselekmények elkövetőit". A tárca ezenkívül azt is fogja kérni az ügyészektől, hogy vegyék figyelembe a cég teljes bűnügyi és szabályozási nyilvántartását a jogsértések kivizsgálása során. A minisztérium ezt megelőzően elsősorban a hasonló jellegű jogsértésekre összpontosított a jogsértés kivizsgálásának mérlegelése során.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?