A Volkswagen, a Kia és a PSA Peugeot Citroën szlovákiai gyárai is az ország nyugati régióiban vannak, a Jaguar szintén nyugaton, Nyitrán fogja megépíteni új gyárát - emlékeztetett a pozsonyi Új Szó, amely szerint az autógyártónak komoly problémája lesz elég szakképzett munkaerőt találni. (Erről az aggályról korábban a Napi.hu is beszámolt - ha a Jaguar Land Rover - JLR - Nyugat-Magyarországot választotta volna, hasonló gondokkal szembesült volna.)
Abban a régióban ugyanis már most is komoly gondok vannak bizonyos kvalifikált munkahelyek betöltésével. A Volkswagennél például elektrotechnikusok hiányoznak - a cég ezért nem egy osztályt nyitott már szakközépiskolákban, ahol konkrét szakterületekre nyújt képzést a fiataloknak, külön hangsúlyt fektetve a tanulmányok gyakorlati részére. A nagyszombati PSA Peugeot Citroën is szakmunkáshiányban szenved, gyára ráadásul csak körülbelül 45 kilométerre van a JLR leendő üzemétől.
Az indiai Tata Motors kezében levő JLR hasonló lépést tervez, s bár a szlovákiai projektről egyelőre csak annyit tudni, hogy a beruházás értéke eléri az 1,5 milliárd eurót, a korábban kiszivárgott információk szerint a gyár területén lesz egy alkalmazottak képzésére szolgáló központ is. Az új gyár összesen hatezer embernek adhat munkát.
Az oktatásügyi tárca szerint az ország képes elegendő szakképzett alkalmazottat felkínálni a gyártónak, és a beruházó igényei szerint készek módosítani a szakoktatás rendszerét is. Juraj Sinay, az Autóipari Szövetség (ZAP) elnöke szerint nemcsak azzal van gond, hogy a szakközépiskolákban kevés diák tanul, hanem azzal is, hogy az egyetemek csak minimálisan működnek együtt az autóiparral, a gyártókkal - írta a pozsonyi Új Szó.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az