Az európai légi közlekedésért felelős szervezet, az Eurocontrol elemzése szerint idén január és április közt a légiforgalom 65 százalékkal kisebb volt, mint 2019 azonos időszakában – írja az Index.
Véleményük szerint az, hogy mikor lehet ismét elérni a járvány előtti szintet, elsősorban attól függ, hogy milyen gyorsan sikerül mindenkihez eljuttatni a koronavírus elleni vakcinákat, valamint hogy ezek hatásosak lesznek az vírusvariánsok ellen.
Kapcsolódó
Erre vonatkozóan a szervezet három forgatókönyvet állított elő.
A legkedvezőbb esetben úgy számolnak, hogy a vakcinák elosztása gyorsan és zökkenőmentesen halad és már idén nyáron számos utazási korlátozást feloldani. Véleményük szerint ebben az esetben 2024-re visszaállhat a járvány előtti állapota a forgalom volumene.
Ennél szkeptikusabban számol a másik két forgatókönyv. Az egyiknél úgy számolnak, hogy Európában csak 2021 végére sikerült elérni a nyájimmunitást, valamint az utazási korlátozásokat is csak ekkor, valamint 2022 első felében sikerült feloldani. Ez esetben megközelítőleg 2025-re teszik azt az időszakot, amikor visszaállhat a légi közlekedés a régibe.
A legrosszabb forgatókönyvnél úgy számolnak, hogy az időközben megjelenő újabb és újabb variánsok ellen nem hatnak a koronavírus elleni oltóanyagok, ezért a járvány Európában és világszerte is évekig marad jelen. Ez esetben úgy számolnak, hogy a légiforgalom csak körülbelül 2029-ben állhat vissza a járvány előtti állapotába.
A szervezet vezetője szerint a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a második forgatókönyv következik majd be. Earmonn Brennan emlékeztetett arra, hogy a vakcinaelosztásban történő előrelépések ellenére még mindig sok helyen fenntartották az utazási korlátozásokat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről