A 9 milliárd dolláros beruházással épülő üzemből a tervek szerint 2023-ban gördül ki az első elektromos autó. Az üzemben 2024-től már évi 500 ezer autó készül majd, amelyeket saját katari márkanév alatt világszerte értékesítenek majd - írta az MTI.
Ali bin Nasser al Misnad, a Qatar Quality vállalat elnökének beszámolója szerint Katarban teljesen új, saját fejlesztésű elektromos autó készül majd, és nem egy már meglévő márka modelljeinek az összeszerelését végzik majd.
Kapcsolódó
A Qatar Quality ügyvezető igazgatója Musa Ramadan hozzátette: hat különálló, más-más feladatot, közöttük az alkatrészgyártást is végző üzem épül. A beruházást a hibrid és elektromos járműtechnológiai fejlesztéssel foglalkozó japán ARM vállalat közreműködésével végzik.
Az ügyvezető igazgató szerint az új generációs elektromos motorral készülő autók végsebessége 210 kilométer lesz óránként, egy feltöltéssel ezer kilométeres táv megtételére lesznek képesek és a feltöltés legfeljebb tíz percet vesz majd igénybe.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál