Az Emirates a világ negyedik legnagyobb légitársasága, bázis-repülőtere az Egyesült Arab Emírségek fővárosában található Dubai International Airport. A Közel-Kelet vezető légitársasága 224 repülőgépből álló flottát üzemeltet, amely kizárólag széles törzsű légi-járművekből áll (Boeing 777, Airbus A330, Airbus A340, és Airbus A380) és világszerte 143 desztinációra közlekedik. A tavaly 44,5 millió utast szállító Emirates Az év légitársasága címet is elnyerte a SkyTrax, a vezető globális légiközlekedési tanácsadó vállalat szavazatai alapján.
A Budapest Airport Zrt. szerint az illetékes magyar és dubai légiközlekedési szakemberek évek óta dolgoznak az új járat beindításán, abból a feltételezésből kiindulva, hogy jelentős kereslet mutatkozik a Dubai - Budapest közvetlen járatra, illetve a dubai átszállással elérhetővé váló közel-keleti, ázsiai, afrikai, és csendes-óceáni úti-célokra.
Kapcsolódó
A Budapestről induló utasok egyetlen dubai átszállással el tudnak érni olyan turisztikai célpontokat, mint a thaiföldi Phuket, illetve olyan üzleti célpontokat, mint Peking, Szöul, Tajpej, Tokió, vagy Sydney.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el