Idén megvalósulhat az évek óta tervezett kerékpárút, a város mintegy 600 ezer euró értékű támogatást kapott a 3,2 km hosszú kerékpárút építésére - számol be az Új Szó.
De kiderült, hogy a tervezettnél drágább lesz az építés, ugyanis növelni kellett a város önrészét: a tervezett 28 ezer euró helyett így 128 ezer euró terheli Galánta költségvetését. "Választanunk kellett, hogy valamivel többet költünk-e a projektre, vagy lemondunk a kerékpárútról" - magyarázta a polgármester.
Elhúzódott a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési pályázat, csak másodszorra sikerült szerződést kötni az építtetővel.
A fotó illusztráció, forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap