Az Egyesült Államokban gyakran használt OxyContin nevű fájdalomcsillapítót gyártó Purdue Pharma gyógyszergyár ellen indít pert a főállamügyész. A cég agresszív marketinggel reklámozza termékét, és többszöri figyelmeztetés ellenére sem hangsúlyozta eléggé a gyógyszer mellékhatásait: azt például, hogy narkotikumtartalma függőséget okoz. A New Hampshire-i főállamügyész polgári bejelentés után indította meg kedden az eljárást. A panasz szerint reklámjaiban a cég túlhangsúlyozta az OxyContin hatékonyságát, és azt állította, hogy csaknem lehetetlen függővé válni tőle, az ismertté vált eseteket pedig elhallgatta.
New Hampshire a kábítószer-függőség által leginkább sújtott szövetségi állam az Egyesült Államokban - írja az MTI.
A főállamügyész hivatala jelenleg mintegy féltucat gyógyszergyár ügyében vizsgálódik. Az illetékesek áttekintik az elmúlt két év gyógyszerreklámjait. Az elmúlt két évben nőtt meg ugyanis ugrásszerűen az opiátfüggők száma. New Hampshire-ben 2016-ban csaknem ötszáz ember halt bele drogtúladagolásba. (Csőstül zúdul a baj a neves gyógyszercégre.)
Ann Rice, New Hampshire helyettes államügyésze kedd este azt nyilatkozta: "ha le akarjuk győzni ezt a járványt, akkor el kell érnünk, hogy ne legyenek új kábítószerfüggők. Ennek egyik módja az, ha biztosítjuk, hogy ezeket a függést okozó, rendkívül veszélyes gyógyszereket megfelelő módon forgalmazzák, úgy, hogy nem kisebbítik mellékhatásaikat és nem túlozzák el előnyeiket".
A Purdue Pharma - amelynek központja New Jerseyben van - közleményben visszautasította a vádakat, bár a cég szóvivője hozzátette: a gyártó elkötelezett abban, hogy megoldást találjon a problémára.
Donald Trump elnök kedden New Jerseyben az Egyesült Államokat emésztő kábítószer-problémáról szólva átfogó stratégiát ígért. Erőteljes rendfenntartói intézkedésekről beszélt, leszögezve, hogy "a kábítószermentes társadalom megteremtéséhez alapvető fontosságú az erős rendőrség". Az amerikai elnök korábban kétpárti úgynevezett opiátbizottságot is létrehozott a válság kezelése érdekében, és a washingtoni képviselőházban is különbizottság foglalkozik a drogfüggéssel, az opiátválsággal.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
