A szerdán közzétett eredménybeszámoló szerint a harmadik negyedévben az értékesítés 6,7 százalékkal 8,43 milliárd euróra, a nettó nyereség pedig 18,7 százalékkal 1,789 milliárd euróra esett az egy évvel korábbihoz képest.
A cég a kínai eladások növekedési ütemének lelassulásával, a brazíliai értékesítés csökkenésével, egy kanadai oltóanyaggyárban mutatkozó gyártási nehézségekkel és egyszeri tételekkel magyarázza a teljesítmény romlását.
Chris Viehbacher, a Sanofi vezérigazgatója bízik benne, hogy a cég a negyedik negyedévben ismét növekedési pályára áll, de a közlemény szerint az egy részvényre jutó eredmény várhatóan mintegy 10 százalékkal elmarad a tavalyitól.
Magyarországon a Sanofi a Chinoin felvásárlása révén van jelen. A magyar kormány májusban kötött stratégiai megállapodást a Sanofival. A vállalat magyarországi árbevételét tekintve az ország 17. legnagyobb cége, és a magyar gazdaság 9. legnagyobb exportőre. A Sanofi 1991 óta 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?