A neve elhallgatását kérő forrás elmondta: a bank adóssága meghaladta eszközértékét. A szakember leszögezte ugyanakkor, hogy Litvánia vélhetően nem szorul külső segítségre az ügy miatt.
Korábban, 2008-ban egy lett pénzintézet csődjének hatására Lettország mentőcsomagért fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), illetve az Európai Unióhoz.
A litván nemzeti bank szerdán nyilatkozatban javasolta a bank államosítását, mivel ily módon lehet a leghatékonyabban a bank nehézségeit megoldani.
A jegybank ideiglenes biztost nevezett ki a bank élére, és "előzetes óvintézkedésekről" döntött a betétállomány megvédése érdekében. A szervezet arról tájékoztatott, hogy a bank hétfőn folytatja tevékenységét. Korábban, a biztos kinevezéséig felfüggesztették működését.
A litván nemzeti bank nem közölt arra vonatkozó pontos információt, hogy miért került nehéz helyzetbe a pénzintézet. Közleményében úgy fogalmazott: "a Snoras nem vette figyelembe a jegybank működési kockázatának csökkentésére vonatkozó utasításait".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az