Mintegy 100 millió forintos technológiai fejlesztés eredményeként 4 százalékkal csökkenti 2020-ban a szénsavas üdítőitalos palackjaihoz használt műanyagot a Coca-Cola Magyarország - közölte a cég. A vállalat összességében 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel évente, a megtakarítás 24 millió PET palack súlyával egyenlő.
A súlycsökkentett italcsomagolások fokozatosan jelennek meg a boltokban: az új 1,5 literes és az 1,75 literes palackok már elérhetőek a polcokon, hamarosan pedig átalakulnak a 0,5 literes és az 1,25 literes változatok is. A Coca-Cola szerint a palackok alakja kissé megváltozik, de ennek ellenére ugyanolyan masszívak és formatartók maradnak, mint elődjeik.
Kapcsolódó
Mindezeken felül a vállalat az alumínium dobozos multipack kiszerelésének csomagolását is megújítja 2021-től, illetve cél, hogy a Coca-Cola Magyarország választékában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el