A Zara után a világ második legnagyobb ágazati vállalata azt közölte kedden, hogy a három hónapban az adózott eredménye éves összevetésben 44 százalékkal 1,4 milliárd svéd koronára (1 korona 30,65 forint) esett az egy évvel korábbi 2,5 milliárd koronáról.
A nyereségcsökkenést az okozta, hogy a szerényebb forgalom miatt nőtt a készlet, amitől leértékelésekkel próbált szabadulni a cég.
Kapcsolódó
A H&M negyedéves forgalma a február végéig tartó három hónapban 2 százalékkal, 53,6 milliárd koronára mérséklődött az egy évvel korábbi 54,4 milliárd koronáról.
A november végével záródott pénzügyi évben a cég adózott eredménye éves szinten 13 százalékkal 16,18 milliárd koronára esett, a működési eredménye pedig 14 százalékkal 20,6 milliárd koronára csökkent. A cég éves forgalma 192,3 milliárd koronáról 200 milliárd koronára nőtt.
A vállalat a világ 69 országában működik, idén 390 új üzletet tervez nyitni és 170-et bezárni, első boltját nyitja majd Ukrajnában és Uruguayban.
A H&M árfolyama a stockholmi értéktőzsdén több mint 6 százalékos mínuszban állt kedden dél körül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról