A svéd ruházati lánc most közzétett éves beszámolójából kiderül, hogy tavaly a bevételek csupán 4 százalékkal emelkedtek. A tavalyi negyedik negyedévben a bevételek 4 százalékkal csökkentek.
Miközben a nagy rivális Inditex, a világ legnagyobb ruházati kiskereskedelmi láncának bevételei a november-decemberi időszakban 13 százalékkal nőttek. A H&M-nél a nehézségeket egyrészt az okozza, hogy a fogyasztói élményt nem tudták a vásárlók elvárásainak megfelelően javítani, ráadásul az iparág egyre inkább online irányba terelődik, és ebben az irányban sem volt elég gyors a H&M.
Kapcsolódó
Idén rekordszámú, összesen 170 üzlet bezárását tervezi a ruházati cég világszerte. A H&M egy új üzlet-koncepciót is indít, az új formátum neve Afound, ahol azokat a megmaradt készleteket értékesítenék, amelyek a H&M-nél vagy más ruházati láncoknál nem keltek el. Az első ilyen üzleteket Svédországban még idén megnyitják.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró