A brexites szavazás óta bekövetkezett fontgyengülés miatt egy rakás termék olcsóbb lett Nagy-Britanniában, és így Londonban is.
A brit BBC idézi a Wall Street Journal számára készített kutatást, amely szerint a font június óta 17 százalékkal gyengült a dollárral szemben, és így Louis Vuitton luxustermékgyártó egyik méregdrága táskája emiatt Londonban a legolcsóbb. Ott ugyanis már 645 fontért (802 dollár, 220 ezer forint) lehet venni. Ezzel szemben Párizsban ugyanaz a táska 850 dollár (235 ezer forint), New Yorkban 970 dollár (269 ezer forint), Kínában pedig 1115 dollárba kerül (309 ezer forint).
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot