A befektetések révén az amerikai autógyártó részben korszerűsíti üzemeit, ahol növeli az Egyesült Államokban egyre keresettebb SUV és terepjárók gyártását, valamint bővíti hibrid autóinak a kínálatát.
A Fiat Chrysler eközben azt is bejelentette, hogy mintegy 1400 munkahelyet megszűntet illinoisi gyárában, ami azzal függ össze, hogy az ott készülő Jeep Cherokee iránt csökken a kereslet a világon.
Kapcsolódó
A cég részvényeinek árfolyama február elején jelentőset zuhant a hírre.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba