A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) szerbiai üzemében gyártják majd azt a hétszemélyes városi terepjárót, amely a Fiat egyik új modellje lesz - vette át a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A sajtóinformáció szerint a SUV első példányai 2021-ben gördülnek majd ki a kragujevaci gyárból.
Kapcsolódó
Az RTS idézi az investireoggi.it szakportál cikkét, amelyben az áll, hogy az új modell új lendületet adhat az üzemnek, amely igencsak nehéz időszakon megy át, ugyanis az itt készülő Fiat 500L iránt csökkent az érdeklődés. A Fiat kragujevaci gyára éves szinten kétszázezer gépkocsi gyártására alkalmas, idén azonban csak ötvenezer autót gyártanak majd itt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező