A cég szerdán azt közölte, hogy a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye 1,3 milliárd euró lesz a folyó, jövő év március végén záródó pénzügyi évben. Az új előrejelzés igen közel áll a szakértői várakozásokban szerepelő 1,39 milliárd euróhoz. A cég eddig 1,56 milliárd euró EBITDA eredményt várt.
A linzi székhelyű vállalat szerdán arról is beszámolt, hogy a szeptember végével záródott pénzügyi második negyedévében az EBITDA 294,6 millió euró volt, 20,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A negyedéves bevétel 3,9 százalékkal, 3,21 milliárd euróra süllyedt.
Kapcsolódó
Szakértők gyengébb, 292,5 millió euró EBITDA eredményt és kisebb, 3,07 milliárd euró bevételt vártak.
Magyarországon az ISD Dunaferr Zrt. azzal érvelve döntött létszámleépítésről, hogy a piaci körülmények kedvezőtlenül változtak.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona