A társaság 1,16 milliárd euró nettó eredményt ért el a januártól március végéig terjedő időszakban az egy évvel korábbi 1,04 milliárd euró után. Az értékesítési bevétel 2,1 százalékkal 10,25 milliárd euróra emelkedett, az elemzői várakozásokban 10,55 milliárd euró szerepelt. A cég kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) 0,4 százalékkal 2,45 milliárd euróra nőtt, némileg elmaradt a várt 2,55 milliárd eurótól. A Bayer csütörtökön megerősítette idei évre vonatkozó eredmény előrejelzését. Ennek értelmében kétszámjegyű profitnövekedésre és értékesítésének 4-5 százalékos bővülésére számít.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el